Ezúton is köszönöm az Így neveld a regényedet blog szerzőjének, amiért elképesztően kedvesen és segítőkészen válaszolt a megkeresésemre, és engedélyt adott rá, hogy a blogján szereplő tartalmakat felhasználhassam a cikkeimhez.
Még mielőtt bármibe mélyen belemerülünk, érdemes vetnünk egy pillantást az agyra, mondjuk nem hiszem, hogy a fő funkcióját külön be kéne mutatnom. Az emberi idegrendszer központja, a legtöbb idegpálya itt kezdődik vagy itt végződik, az agy felelős a bonyolult funkciókért és ezek összehangolásáért, illetve az agyban fog összegződni a tudat is (= ahhoz, hogy valami tudatosuljon, az ingernek fel kell jutnia az agyba). Az, hogy egy ennyire bonyolult és jól szervezett működési egység létrejöhessen, az evolúciónak felfoghatatlanul hosszú időn át kellett tennie a dolgát. Ha ránézünk az agyra, feltűnő, hogy egyes részek formailag is különböznek. Az agytörzs, a köztiagy és a kisagy (a lenti képen 9, 12 és 11, illetve a köztiagy nem látszik) alacsonyabb rendű, az életben maradáshoz fontos funkciókat látnak el, míg a felettük elhelyezkedő agykéregbe (a kép színezett része) lokalizálhatóak olyan funkciók, mint a látás, érzékelés, hallás, memória, tudatos mozgások kivitelezése vagy a személyiség és magas szintű gondolkodás.
A korai neurológiában a kérgi területek működésére agysérültek megfigyelésével tudtak következtetni. Általános tapasztalat volt, hogy azoknál a pácienseknél, akiknek az agyuk ugyanazon területeken károsodott, ugyanazok a funkciók estek ki. Így alakult ki a neurológiai lokalizáció elmélete, amely szerint minden agykérgi funkcióért jól körülhatárolható területek felelősek. Valószínű, hogy ez a hipotézis nem teljesen korrekt, és később több, finomított változata is megjelent, de az olvasás első, klasszikus modellje ezen alapszik, és a folytatásban is hasznos lesz, hogy találkoztunk már vele.
Ez a modell abból indul ki, hogy a szóértelmezésnek van egy kifejezett helye az agyban, az úgynevezett Wernicke-terület, ami közvetlenül az agykéreg hangelemzéséért felelős területe mellett helyezkedik el (a képen: Heschl-gyrus). A Wernicke területen találhatóak a hangalakok (fonémák) szemantikai értelmét tartalmazó információk, a két területet asszociációs pálya köti össze. Viták övezik, hogy mely fonémák jelentik a szövegértelmezés alapját. Valószínű, hogy az értelmezés a szónál kisebb egységekben történik, ezeket az egységeket lexémának nevezzük.
Ez az elmélet egyelőre a beszéd megértésére vonatkozik, de könnyen ki lehet bővíteni olvasásra is.
Ebben az esetben az input nem a hallókéregbe, hanem a látókéregbe fog érkezni. A látókéreg a betűalakokat (grafémák) dolgozza fel, majd az információ egy asszociációs pályával a hallókéregbe jut, ahol a betűalakokat megfeleltetik a hozzájuk tartozó fonémákkal. Ezután az információ ugyanúgy a Wernicke-területre jut, mint halott szó értelmezésének esetén. Az olvasni tanulás gyakorlatilag ennek az asszociációs útnak a kiépítését jelenti. Olvasni tanuló gyerekeknél a látókéreg sokkal hangsúlyosabb szerepet tölt be az információfeldolgozásban, mint a folyékonyan olvasóknál. Folyékony olvasásnál megjelennek a túltanult szavak, amelyeket már a szóra ránézve fel tudunk dolgozni.
A Wernicke-területről a szavak asszociációs területekre juthatnak, itt például olyan alanyok funkcionális MRI-vizsgálatai láthatóak, akikkel erős érzelmi töltettel rendelkező szavakat olvastattak el:
2. Modern hipotézisek
A túltanult szavaknál már van értelme bevezetni a mentális lexikon kifejezését. A mentális lexikon egyszerűen megfogalmazva a szókincs. Ezek olyan szavak, amelyek írott, fonológiai és szemantikai alakjaik jól ismertek, adott esetben túltanultak is. Azoknál, akik több nyelvet is beszélnek, az eltérő nyelvekhez eltérő mentális lexikon tartozik. A modern hipotézisekben ugyanúgy megjelenik a grafémák, a fonémák, lexémák és szemantika kapcsolata, mint a klasszikus lokalizációs elméletben, azonban az értelmezési egységeket komplexebb módon kezelik, nem lokalizálják kifejezett kérgi területekre őket. Megkülönböztetik a nemszavakat az ismert (tehát a mentális lexikonban szereplő) szavaktól, mivel az ismert szavak feldolgozásában szerepet játszik a mentális lexikon, míg a nemszavaknál egyedül fonológiai elemzés tud lejátszódni. A mentális lexikon mindemellett nem lokalizálható, ami erős érv amellett, hogy a nyelvi működések sokkal komplexebb és kiterjedtebb rendszert vesznek igénybe, mint amilyennek a lokalizációs elmélet leírja.
A technológia fejlődésével egyre több funkcionális képalkotó módszer jelent meg a pszicho- és neurolingvisztika kisegítésére, ezek közül talán kiemelkedő jelentőséggel bír az ERP (= event-related potencial recording), ami az EEG-vizsgálat egy speciális vállfaja. Gyakorlatilag az agy adott ingerre (jelen esetünkben: írott szó felismerése) jelentkező potenciálváltozásait képes rögzíteni. Ezek térben nehezen, de időben jól lokalizálhatóak, milliszekundumban kifejezve nyomon követhetőek az olvasott szó értelmezésének általános komponensei.
Ha sikerül kizárnunk a zajokat, a szavak felismerését ábrázoló ERP-görbénk jellegzetes lesz, az amplitúdó és az ingertől kezdődő milliszekundumban eltelt idő függvényében kijelölhetünk rajta jellegzetes pontokat, amelyek feltételezhetően a következőket jelentik:
N150: A korai elemzés ideje, az alany várhatóan 150 milliszekundumnál fogja észlelni, ha az írott szó strukturáját roncsoltuk.
N400: Az értelmi (szemantikai) elemzés ideje. Ha a szó értelme meglepő, az alanyunkban ez várhatóan ilyenkor fog tudatosulni.
P700: 700 milliszekundumnál késői elemzés vagy az újra-analizálás történik.
Itt például egy olyan kifejezéshez kapcsolódó ERP-t látunk, aminek szó szerinti és metaforikus értelme is lehet:
Na de hogyan kapcsolódik ez az írástechnikához?
Sok helyen.
Az, aki járatos az írástechnikában, valószínűleg találkozott már a pleonazmus fogalmával. Az Így neveld a regényedet blog ebben a bejegyzésben foglalkozott hosszan vele, szóval, ha író vagy, a linkre kattintva sokkal több példát fogsz találni, mint amennyivel én most foglalkozni fogok.
A blog a következőképpen határozza meg a pleonazmus fogalmát:
"A pleonazmus (szószaporítás) olyan stilisztikai hiba, melyet akkor követünk el, ha ugyanazt a fogalmat egymást követő, szinte ugyanazon szavakkal írjuk le.
A fölösleges szavakkal teletűzdelt mondatok elhomályosítják a jelentést, gyengítik a mondanivalót, és összezavarhatják az olvasókat."Példa lehet pleonazmusra a tautológia (ugyanazon szó vagy szószerkezet felesleges ismételgetése; pl "suttogta halkan" vagy "kiáltotta hangosan"), a felesleges határozószók vagy a felesleges leírások alkalmazása. Ha eddig figyelmesen olvastál, valószínűleg már sejted, hogy az első két esetben mi lehet a bibi. Még, ha a szövegértelmezés modelljeiben nem is lehetünk teljesen biztosak (tulajdonképpen a klasszikus modellt a 19. század végén kezdték el pedzegetni, és azóta sem sikerült egyértelműen cáfolni), az világos, hogy egyféle asszociáció kiváltásához egy szó untig elég. A felesleges határozószavakkal; 1. vagy bizonytalanná tesszük az asszociációt, ami ahhoz fog vezetni, hogy az olvasónk eltévedjen 2. vagy pedig zavaró elemeket kreálunk, amik azonnal kidobják őt a szövegből.
Az Így neveld a regényedet blog ebben a bejegyzésben pedig azzal foglalkozik, hogy bizonyos költői alakzatok hogyan tehetik izgalmasabbá a prózádat. Ezekkel nyilván csínján kell bánni, de ha arra gondolunk, hogy az olvasott szöveg értelmezése gyakorlatilag fonémákon keresztül történik, az eufónia mibenléte például nagyon könnyen megérthető;
"Eufónia (jólhangzás): olyan szóalakzat, ami a szöveg kellemes hangzását, zeneiségét biztosítja, illetve hangulatfestő funkciója lehet. Ehhez hozzájárul a ritmus, a harmonikus hangkapcsolás, a hangok szimmetrikus, arányos elrendezése. Az odaillő szóalakok összeillesztése folytán gördülékeny lesz a szöveg. Kellemesebb lesz a hangzás a kemény mássalhangzók kerülésével, lágy hangokkal, hullámzó hanglejtéssel, hosszú magánhangzókkal és az 'l' hanggal.
A jó hangzás feltételei a magán- és mássalhangzók arányos elosztása, zöngés és zöngétlen hangok változatossága, a rövid és hosszú szavak, valamint a rövid és hosszú hangzók ritmikus váltakozása, az arányos mondatszerkezet."
Ez azért is áll közel a szívemhez, mert a zenei élmény a másik nagy vesszőparipám. Érdemes tudni, hogy a hangelemzés során ritmikai elemzés is történik, ami elsősorban kéreg alatti területekkel (kisagy) kapcsolható össze. A zenében a normális ritmus percenkénti frekvenciája megegyezik a mi fiziológiás szívfrekvenciánkkal (nagyjából 72 ütem per perc), ami ennél gyorsabb, azt fogjuk gyorsnak érezni, és ami ennél lassabb, azt lassabbnak. Az alsóbbrendű agyi strukturák (köztiagy) felelősek a vegetatív idegrendszer szabályozásáért, és mivel ezek mind a kisaggyal, mind az agykéreggel kapcsolatban állnak, minden lehetőség adott arra, hogy a teljes szervezet képes legyen ritmusra hangolódni (és ez meg is szokott történni, ha egy nyugodt darabot hallgatsz, lecsökkenhet a pulzusod). Emellett az ütem hirtelen változása képes idegrendszeri izgalmat kiváltani.
A zöngés-zöngétlenség váltakozása a szöveg prozódiáját befolyásolhatja. Az, hogy mit értünk prozódia alatt, nyelvenként eltérő. Vannak nyelvek, mint például a kínai, ahol ugyanazon szótagok másféle kiejtése a befolyásolhatja az értelmüket, más nyelveknél vonatkozhat a szótagok kiejtésének hosszára, a hangsúlyokra, a szünetekre. Gyakorlatilag a prozódia a nyelv dallamát jelenti. Ritka, de sokat emlegetett betegség az idegen nyelv szindróma, az ebben szenvedő beteg akcentussal beszéli a saját anyanyelvét. Na, ez történik akkor, amikor a nyelvhasználatból eltűnik a prozódia.
Tehát, mivel a szövegek elemzése hangalapú, akár egy próza olvasása is kiválthat zenehallgatáshoz hasonló élményt. A tudomány világában nem lehet kijelenteni, hogy "ez és az ezért történik", hanem csak hipotézisek vannak, de az egyik egyetemi tanárom mondott egy jó hipotézist arról, hogy miért élvezhetjük a zenét, és szerintem nagyon kívánkozik ide. Szóval, szerinte a korábbi tapasztalataink alapján kialakítunk magunkban egy elvárást a ritmussal, a dallam folytatásával, a darab egészével szemben, és a beteljesülés élményét az fogja előidézni, amikor a kapott élmény rájátszik az elvárásainkra, de különbözik is tőle. Talán ez így elsőre ködös, de nagyon izgalmasnak tartom ebben a gondolatban, hogy lényegében az elvárásaink határozzák meg az élmény egészét, illetve, hogy olyan szinteken is vannak elvárásaink, amik az elemzésnek annyira apró elemei, hogy nem is tudatosulnak bennünk.
Legvégül pedig az írástechnikai tanácsok veterán nagyvadát említeném meg, ami annyira evidens, hogy még középiskolai fogalmazásoknál is mindenki találkozik vele. Ez a szóismétlés kerülése lesz. Miért kerüljük a szóismétlést? És miért vezet sokszor még ennél is nagyobb problémához az, amikor valaki szándékosan kerülni próbálja őket?
Előrebocsátom, hogy ez a házi elméletem lesz, szóval lehet, hogy az elejétől a végéig sületlenség az egész. Akkor született meg a fejemben, amikor még márciusban, a vírus előtt egy neurolingvisztikai kutatásról olvastam, amiben a priming hatását vizsgálták a kísérletükben. A priming (vagy magyarul előfeszítés) pszichológiában használatos kifejezés, egy olyan inger alkalmazását jelenti, ami elő fogja készíteni az alanyt a következő inger feldolgozására. Például, hogy ha egyszer elolvasol egy szót, utána másodjára már gyorsabban olvasod el újra, illetve léteznek ennek cizelláltabb változatai is (például úgy is tudnak primingolni téged, hogy neked közben fel sem tűnik). Szóval, a kísérlet elemzésénél találkoztam először a "kakukktojás effektus" kifejezéssel, ami a saját szavaimmal elmondva nagyjából annyit jelent, hogy ha valamit túl sokat primingolnak, akkor annak már ellentétes hatása lesz, a következő inger ki fog ugrani, zavaróvá fog válni.
El tudom képzelni, hogy hasonlóképpen ugorhat ki egy szó akkor, ha három soron belül ötödjére kell elolvasnod, hiába ragad magával a szöveg, és hiába nem akartál odafigyelni rá, hiszen itt még a szöveg korábbi részei a munkamemóriádban kell, hogy legyenek, szóval a két inger alapvetően közel van egymáshoz.
És, hogy mi a helyzet azzal, amikor valaki szándékoltan más szavak használatával próbálja elkerülni a szóismétlést?
Én ezt a túltanult szavak jelenségével tudnám megmagyarázni. Szerintem prózában az egyik legfontosabb feladatunk az, hogy ne zavarjuk meg az olvasót olvasás közben, vagyis nem szeretnénk, hogy szavak, mondatrészek kiugorjanak. Ezt egyrészt tutibiztos, hogy következetességgel lehet elérni (az Így neveld a regényedet blogon találsz cikket az ólomüveg és az ablaküveg stílusokról, szerintem ezekben minden benne van arról, hogy meddig problémás, és mikortól saját stílus, ha díszesen fogalmazol, és hogy miért lehet érdemesebb az egyszerűségre menni). Ha a szövegvilágodban egyes szavak organikusan működnek, valószínűleg akkor sem fognak problémát jelenteni, ha az olvasódnak nem képzik aktív szókincsét, mivel kontextusban fogja olvasni őket, és a szemantikai elemzéshez is a mentális lexikonjának abban az eldugott zugában fogja keresni, amit a szöveged megkíván.
Ha viszont a lehető legáltalánosabb helyzetet vesszük elő, ki merem jelenteni, hogy érdemes minél egyszerűbb fogalmazásra törekedni. Az egyszerű fogalmak egy fluens olvasónak túltanultak lesznek, ezek pedig gyorssá és kellemes élménnyé teszik majd az olvasást. A befogadónk képes lesz azokra a szavakra vagy mondatbeli struktúrákra koncentrálni, amik valóban lényegesek, érdekesek. Ez az esetek többségében nem okoz külön gondolkodást az írónak. A baj akkor történik, amikor a szóismétlést az író nem a mondat átfogalmazásával próbálja elkerülni, hanem valami olyasmivel, hogy a megszokott szó helyett valami teljesen szokatlant ír be. Így lesz "leült a kanapéra" helyett "leült az ülőalkalmatosságra", és az olvasó, aki eddig a túltanult szavakon átugrálva könnyen haladt az olvasással, megáll, és összeráncolja a homlokát.
Ez még a szóismétlésnél is rosszabb, mert tutira fel fog tűnni mindenkinek, és pont az ellenkezőjét éred el vele, mint amit akartál. Ha még emlékszel, az ERP-nél írtam róla, hogy van a szemantikai elemzésnek egy kritikus pontja, ahol már többször rögzítették a kísérleti alanyok meglepődését a furcsa szavakon, szóval ez egy abszolút létező probléma. Ha adhatok tanácsot tapasztalatból, engem, ha zavar a szóismétlés a mondatomban, inkább újrafogalmazom. Lehet, hogy a tudatosság nem hoz teljesen új paradigmát az életedbe, de néha jó tudni, hogy a magyartanárok és a szerkesztők sem a semmibe beszélnek.
Ha minden jól megy, legközelebb a percepcióról fogok írni, és aztán szeretnék egy bejegyzést a mondatokról is.
Köszönöm, hogy végigolvastad!
Ezeket nem én találtam ki, a következő forrásaim voltak:
- John C. L. Ingram: Neurolinguistics, An Introduction to Spoken Language Processing and its Disorders
- Így neveld a regényedet blog
- brainstuff.org
- https://www.researchgate.net/figure/Experiment-1-minimal-context-Grand-average-ERP-waveforms-for-metaphor-and-literal_fig1_301792966
- https://onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1002/hbm.20553
- dr. Habil Vas Bence, Zenepszichológia tankönyv, PTE Művészeti kar
PS: Csak egy egyetemista vagyok, és annak sem a legokosabb. Ha úgy gondolod, hogy valamiben félreérthetően/pontatlanul fogalmaztam, megköszönöm, ha jelzed!
The images above were only used for demonstratic purposes. I don't own their copyrights and didn't gain financial profit by using them.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése